2006. október 15-én magyar állampolgárok brutálisan meggyilkoltak egy magyar állampolgárt. Ami történt, arra nincs mentség, ám arra sem, ahogyan azt a média interpretálta. A sajtó nagyobbik része - politikai irányultságtól függetlenül - cigányügyként mutatta be a tragédiát.
Nem kívánunk senkit elítélni, de rögzíteni szeretnénk: a média és a politikai elit ebben az esetben elégtelenre vizsgázott. Nem csupán a jobboldali újságírók és politikusok kezelték az esetet tűrhetetlen szemlélettel, de a balliberális oldalon is találhatunk szép számmal elrettentő példákat. Igaz, a lincselés másnapján a Magyar Nemzet címlapján díszelgett öles betűkkel, hogy Cigányok lincseltek Olaszliszkán, és ott publikálta Bayer Zsolt Cigányliszka című hírhedt írását, de a különbség - kis túlzással - csak annyi volt, hogy a balliberális oldalon jobban adtak a formára. Dávid Ibolya és Bánó András a Nap-kelte Kereszttűz (október 17.) című műsorában egymást túllicitálva sorolta a romákkal kapcsolatos sztereotípiákat. Az MDF elnöke kilenc perc alatt kétszer említi a "klánszerű elkövetés"-t, majd mondanivalóját azzal támasztja alá, hogy " az életformájukat jól ismerem a romáknak", amit nehezen értelmezhetünk másként, mint hogy léteznek romákra általánosan jellemző sajátosságok. Bánó András felszólítja a magyar politikai elitet, hogy nézzen szembe " az egész cigánykérdéssel", valamint azzal, hogy "miért ilyen a habitusa a romáknak".
Dávid Ibolya a műsorvezető kérdésére így válaszol: " a vélt vagy valós sérelmek megtorlása ebben a kultúrkörben sokkal-sokkal erőteljesebb, mint a nem romák körében".
Mint tudjuk, a származáson alapuló előítélet lényege éppen az, hogy egy tulajdonságot, jelenséget kiterjesztek a származási alapon képzett csoport egészére.
Hasonló eset történt 2006 októberében a TV 2 Mokka című műsorában is. Igaz, a csatorna vezetése utóbb - az ERRC (European Roma Rights Centre) felszólítása után - elnézést kért az elhangzottakért. Csiszár Jenő a Roma Polgárjogi Alapítvány elnökével készült interjú bevezetéseként idézett egy véleményt, amely szerint az olaszliszkai eset nem romakérdés, majd indulatosan fordult oda Horváth Aladárhoz: "Hanem mi?". A műsorvezetők hasonló hangnemben tették fel további kérdéseiket is, s a beszélgetés jelentős részében az ő - Jakupcsek Gabriella és Csiszár Jenő - véleményüket hallottuk("Képzelje, én egész másképp gondolom ezt"). A beszélgetés statáriális törvényszéki tárgyaláshoz hasonlított, ami természetesen nem tette lehetővé a vendég számára érvei kifejtését, bár Horváth Aladár - számos politikustársával ellentétben - ellenállt, és hősiesen cáfolta a műsorvezetők általánosító kijelentéseit.
Említhetnénk még számos lesújtó példát arra, hogy újságírók, politikusok könnyed felelőtlenséggel mondtak ki és erősítettek meg olyan előítéleteket, melyeket a Demokrata szerkesztőségében is napokig fogalmaznának. Nem kell Goebbels szellemi örökösének lenni ahhoz, hogy valaki kirekesztő gondolatokat közöljön ipari mennyiségben. Elég, ha a felkészületlensége rosszkor találkozik a felelőtlenségével.
Az SZDSZ vezető politikusaiban - akik önképük szerint a kisebbségi jogok védelmével kelnek és fekszenek - szintén nem volt elég politikai bátorság ahhoz, hogy a médiából ömlő sztereotípiáknak ellentmondjanak. Lakossági fórumon és választási kampányban jól mutat az emberi jogi elkötelezettség, ám amikor egy megbélyegzett kisebbséget kellene nagy társadalmi erők haragjától megvédeni, akkor az eltökéltség alig hallható rosszallássá halkul.
Persze a nyilvánosság szereplőinek sincs könnyű dolguk a felfokozott indulatok közepében állva. A közhangulattal szembeni határozott fellépéssel a politikus szavazatokat, a média nézettséget, profitot veszíthet. De nemcsak az önös felelőtlenség és a gyávaság kifogásolható, hanem az okok és az okozatok iránti érdektelenség, az intellektuális kíváncsiság teljes hiánya is.
Az olaszliszkai lincselésről szóló nyilatkozatok, beszélgetések és publicisztikák hatalmas mennyiségéhez képest nagyon kevés foglalkozott komolyan a gyilkosság szociológiai hátterével, s még kevesebb az utóhatásokkal. Alig néhányan mondták ki, hogy a lincselés nem roma népszokás, hogy a két világháború közötti falusi társadalomban a bicskázások, a kocsmai verekedések, az al- és a felvég vagy két szomszédos falu közötti véres, halálos áldozatokat követelő összetűzések nem voltak éppen ritkák. Az elnyomorodott, primitív emberek által elkövetett gaztetteket nem szokás "magyarbűnözésként" meghatározni akkor sem, ha gádzsó az elkövető. Lehet azt is mondani, hogy egyes vagyon elleni bűncselekmények elkövetői között a roma származásúak felülreprezentáltak, de ne keverjük össze az okot az okozattal. A tapasztalati tények magyarázata a szociális háttérben (a nyomorban), a kirekesztettséggel együtt járó frusztrációkban és nem a génekben van.
Az újkorcsoport ezen az évfordulón adja ki jelentését, mely az Olaszliszkán történtek médiaképét és a nyilatkozó politikusok megszólalásait elemzi. Vizsgálja a sztereotípiák sajtóban való rögzülésének és a politikai szereplők elbátortalanodásának a folyamatát, s igyekszik felhívni a figyelmet a média és a politikai elit felelősségére.
Két évvel a lincselés után talán elegendő idő telt már el ahhoz, hogy indulatok nélkül tudjuk elemezni a történteket és keresni az okokat.
A szerzők:
Kaderják Dániel az újkorcsoport elnöke
Balázs András az újkorcsoport tagja
(www.nol.hu)
